Ugródeszkákról indul az űrsikló
Leo 2005.03.06. 00:37
A világ tudósai újabb elméleteket gyártanak az űrutazás egyszerűbbé tételére.
Miközben történetének egyik legsúlyosabb űrkatasztrófájának kiheverése után a NASA hamarosan újraindítja programját, a világ tudósai újabb elméleteket gyártanak az űrutazás egyszerűbbé tételére. A légpárnás jármű elvét kihasználva dolgozták ki orosz és japán tudósok az úgynevezett ekranoplánt, amely az űrsiklók indítását teheti olcsóbbá és biztonságosabbbá. A szerkezet voltaképpen a repülőgépek és a légpárnások sajátos elegye. Olyan sugárhajtású gépről van szó, amely a vízfelszín felett néhány méterrel siklik. Sebessége a Kaszpi-tenger felett végrehajtott teszt tanúsága szerint eléri az óránkénti hatszáz kilométert. A részben japán kollégák által inspirált új ötlet az, hogy ha két ilyen ekranoplánt összekapcsolnak, egy katamaránt, vagyis megfelelő módon és körülmények között száguldó platót hoznak létre, amiről a kozmoszba indíthatnak el egy űrkompot. Méghozzá összehasonlíthatatlanul kevesebb üzemanyaggal, tehát sokkal olcsóbban, mint a hagyományos, függőleges indítással. Alekszandr Nyeblov, az orosz csoport vezetője bejelentette, hogy a kísérletek nagyon biztatóak, és a nyilvános bemutató sem várat már sokáig magára
|