Nem mertek szólni a Führernek, amíg el nem fogyasztotta a reggelijét
Sorozatos parancsnoki hibák vezettek a Harmadik Birodalom bukásához
Hitler aludt, Rommel Párizsban vásárolt
Még épp csak derengeni kezdett, amikor a 18 éves Franz Gockel kikukkantott a géppuskaállásból, és nem akart hinni a szemének. 1944. június 6-ának reggelén mintha fekete fal takarta volna el a horizontot a tenger fölött: egy szinte hihetetlen nagy flotta hajói cirkáltak a normandiai partok előtt, mintha vízi parádé készülődne.
"Csak feküdtem és könyörögtem: szentséges Szűz Mária, ne hagyj el!
Teheránban született meg az invázió terve, 1943-ban
És vártam, hogy jöjjenek" - emlékezett a közlegény. Először a vadászbombázókat hallotta meg, majd a bombák robbanásait. "Amikor a katonák elkezdtek kiugrálni a csónakokból, tüzelni kezdtem. Az első és a második hullámból senki sem volt, aki élve kijutott volna a partra."
Nem volt mit tenni Röviddel ezután becsapódott egy gránát a fedezék mellett. Gockel géppuskáját szétrombolták a repeszek, ezután géppisztolyával kezdett lőni a partra szálló katonákra. Miközben a közlegény az életéért és a Harmadik Birodalomért küzdött, Németország első embere, Adolf Hitler nyugodtan aludt a berchtesgadeni Sasfészekben.
Rommel tudta, hogy egy nap alatt eldôlhet a háború
Senki sem merte őt felébreszteni azzal, hogy a szövetséges armada már megvetette a lábát Normandiában. "A németek egyetlen dolgot tehettek volna a partraszállás megakadályozására, mégpedig azt, hogy nem kezdik el a háborút" - mondta el Szabó József hadtörténész. "Ha keményen ellen tudtak volna állni, akkor is legfeljebb néhány héttel tolhatták volna ki az inváziót. Csakhogy 1944-re annyira meggyengült a német haderő, hogy erre már nem sok esélyük volt."
Torta a tábornoknak
Kirk tengernagy hajóról figyelte az elôkészületeket
Egy anekdota szerint amikor az egyik német tábornok amerikai hadifogságba esett, a parancsnokok hozattak neki egy tortát. A tiszt megkérdezte fogvatartóit, hogy honnan van a sütemény. "Most hozattuk repülővel Amerikából" - hangzott a válasz. "Akkor elveszítettük a háborút" - jelentette ki a tábornok. Németország 1944 nyarára kifogyott tartalékaiból. Nem volt olaj, nem volt gáz, nem volt benzin: sokszor a kilőtt ellenséges harckocsikból szívták le az üzemanyagot,
Zsebkendőnyi rész sem maradt fedezetlenül Rommel nagy gondot fordított a védekezésre, 12 erődöt, számtalan betonbunkert építtetett, a géppuskaállásokban 75 és 88 mm-es ágyúk őrizték a partot. Több ezer tankcsapda és akna, kilométeres szögesdrót akadályok nehezítették a partraszállást. Rommel az I. és II. világháború összes addigi tapasztalatát és technikáját felhasználta egy esetleges gyalogsági támadás visszaverésére, zsebkendőnyi terület sem volt, amit ne tudtak volna tűz alá vonni.
hogy a Tigris tankok tovább tudjanak menni. A partraszállást a Wehrmacht több okból sem tudta megakadályozni, az erőforrások szűkössége csak az egyik indok volt. Több parancsnok is súlyos hibát vétett. Erwin Rommel, Afrika híressé vált Sivatagi Rókája például messze nem volt olyan jó stratéga, mint hitte magáról. Míg a szövetséges hadihajók partközelbe lopóztak, Rommel Párizsban járta a luxuscipőboltokat. Meglepetést vásárolt feleségének születésnapjára. A Führer pedig még mindig aludt.
Készültek az invázióra
Göring tábornok vázolta Hitlernek, hol landoltak a szövetséges katonák, amíg a Führer aludt
"Hitler az utolsó percig nem adta fel a küzdelmet, a németek tudták, hogy előbb-utóbb megindul az invázió" - magyarázta Horváth Csaba hadtörténész. "Azzal nem voltak tisztában, hogy mikor, és a pontos helyet sem tudták, de védelmi szakaszokra osztották Normandiát, illetve Dél-Franciaországot, és megerősítették az atlanti falat. A szövetséges légierő miatt azonban a szárazföld belsejébekellett vonniuk a haderőt, így nem tudtak időben támadást indítani."
A támadás menete 0.15-3.00 Ejtőernyősök szállnak le a szárazföld belsejében. 3.15 Bombázni kezdik a partot, az első csoport megérkezik a Utah partszakasz melletti kis szigetre. 6.30 Partraszállás a Utah és az Omaha partszakaszokon. 7.30-7.45 Megérkeznek a csapatok a Gold, Sword és Juno partokra. 12.03 A brit csapatok egyesülnek az ejtőernyősegységekkel az Orne folyónál. 13.00 A 4. amerikai gyalogoshadosztály egyesül a 101. légideszantosokkal Pouppeville-nél. 16.00 A német páncélosok visszavonulnak az Omaha partszakaszról. 0.00 A szövetségesek megszereznek öt hídfőállást, megkezdődik Európa felszabadítása.
A németek bíztak abban, hogy az első 24 órában fel tudják számolni a hídfőállásokat egy bentről indított páncélostámadással elméletileg besöpörhették volna a partra szállókat a tengerbe. Adolf Hitlerrel csak azután merte közölni a szárnysegéd a híreket, miután a Führer elfogyasztotta reggelijét. Ô ugyan kiadta a parancsot ("Ellentámadás, amilyen gyorsan csak lehet!"), a II. világháború sorsa már eldőlt.